A -12 fokban reggel hétkor rohanok az első órámra. Szeretem ezt az órát, egy cég értékesítési vezetőjének tartom az angolt. Ő volt magyarországi első tanítványom. Ennyi idő alatt mondhatni barátok lettünk. Meglátogattak a családjával Horvátországban és több vacsora partyn is részt vettem már a jóvoltukból. Szóval korom sötét van, a kezemben egy termoszban 3 dl forró tea, és rohanok a buszra, hogy időben Budára érjek. Be vagyok öltözve mint egy eszkimó, ilyenkor már nőiességnek semmi nyoma nincs, csak a praktikusság, kötött pulcsi, sapka, sál, és a mama volt bőr kesztyűje.
Ebben a szibériai hangulatban kezdem a napot, az orrom hegye hideg, de mosoly görbül az arcomra. Ami meglepő, mert 1 hónappal ezelőtt még azon hisztiztem, hogy el kellett volna mennem Ázsiába, hogy ott húzzam ki a telet. Most azonban nem. Eszembe jutott első számú- a fent említett tanítványom szava!
- Használd a telet a tervezésre és a munkára! A tél a kemény, színfalak mögötti munka ideje, ilyenkor dolgozz ki stratégiát az évre, amiből aztán majd hasznot húzhatsz! Tanulj és tervezz! És mi mást is tehetnék? Nincs TV-m, a hidegben nem szoktam kimozdulni. Helyette kénytelen vagyok az összes feladatomat rendszerezni, és egy jó évet tervezni magamnak, személyes növekedéssel, utazással.
- Szeretem az Életet és az Élet is szeret engem! Imádom, hogy a dolgok végül, hogy összeállnak. Néha úgy érzem, hogy egy go pro kamerát kellene a fejemre tenni, mert nap végén már nem is emlékszem mennyi csoda történt velem 24 órában. És valóban, nincsenek rá szavak, mennyire szeretem az Életemet. Szeretem a kihívásokat, szeretem, amikor kreatív ötleteket kell megvalósítanom. Szeretem az embereket, akikkel dolgozom egytől-egyig. Imádom Budapestet, a családommal töltött időt, a könyveket, a könyvtárat, a mozgást, a tudást. Egy jó beszélgetést vagy kettőt.Nevetni. Magamon.
- Menj vissza a hegyre és onnan nézd az eseményeket! Egy másik cégvezető, egy magánvasút gazdasági vezetője szokta ezt mondogatni Nekem. Egy nap, amikor kifejtettem neki a véleményemet valamiről, azt mondta: “Te már a hegyen vagy, onnan látod a dolgokat!”Persze: akkor ott, abban a pillanatban felemelkedtem és a hegytetőről néztem a dolgokat, és minden tisztább volt, és jelentéktelenebb. Ezt a mondatot akkor szokta mondani, amikor reggel meglát, és úgy érzi, hogy épp a hegy felé vezető völgyben vagyok. Egy szó, mint száz érdemes felül kerekedni a problémáinkon, és kívülről nézni az eseményeket, úgy tisztábban látunk!
- “Az idő kereke forog, jönnek mennek a körök. A kerék sző, a minta jő. A minta szálai a sorsok.” Üvegpalota a Duna parton, prominens bank, kívülről minden szép és csilli villi. Belülről meg olyan “hideg futkos a hátamon az egésztől” érzés. Itt tanítok egy nagyon okos nőt, aki a bank belső rendszereit dolgozza ki, csoportosítva a lakossági ügyfeleket, megkönnyítve a bank fiókba dolgozó ügyintézők munkáját. Rendszerben dolgozik, analizál, kódol, programoz. Saját munkaköre van, és egyedül ő felel az összes innovatív fejlesztésért, ami ehhez a projekthez kapcsolódik. Az Idő kereke c. könyvet olvassa, és ebből a könyvből az idézet. A Sorsunk meg van írva, de bizonyos szinten lehetőségünk van változtatni a dolgok alakulásán, a döntéseink által. Vagy mégsem? Urald Te az Időt: ez a tanulság!- de ez egy távolabbi emlék visszhangja a nyárból. Nagy ember mondta.Nekem. Azóta is vakarom a fejem. Oké, oké… De hogyan?
Legutóbbi hozzászólások