Almedin története nagyon sokáig, még ma is bennem él. Szarajevóban adott szállást, egy impozáns penthouse-ban, ami közvetlen a városra nézett, Szarajevo azon könyvtárára, aminek felépülését az Osztrák – Magyar Monarchia támogatta, és az épület maga úgy fest, akárcsak bármelyik épület Budapesten az V. Kerületben. A boszniai háború kirobbanásakor ez az épület kaptam az első lövést. A háború után újonnan épült, legmodernebb apartman ablaka erre a könyvtárra nézett. Olyan volt, mint valami emlékeztető a múltból. Hogy márpedig most itt mi beszélni fogunk a múltról. Mert a járda, a falak, a halott emberek gondolatait árasztották. Ekkor jártam második alkalommal Szarajevóban. A keserédes életérzés, a kollektív energia visszahívott. Amikor Almedin odaadta a kulcsokat, egy téren találkoztunk. Mondta, hogy várjak a buszmegállóban.

(…)

Vacsora közben kifejtette: Én iszlámot tanultam imám akartam lenni, aztán 5 év utána, ahogy elvégeztem az egyetemet rájöttem, hogy mennyi manipuláció és mennyi hamis érték kapcsolódik a valláshoz, két pozitív hozadéka volt, hogy az iszlámot tanultam: 1. ateista lettem, 2. megtanultam arabul. Az arab tanulmányaim hozzák most az üzletet, megbíznak bennem a sejkek, a leghíresebb tervezők, akik tőlem rendelik a fát, és én kiszolgálom őket.

(…)

Újabb kanyargós utakon mentünk,a  sötét ésős Szarajevó utcáin, kifele a városból, az éjszakai fények csillagokként ragyogtak. Az autóban bosnyák dal szólt a rádióból, Balkán érzés, keserédes érzések kavaroktak bennem. Mélységben voltam de valahogy volt benne valami szépség.

Felértünk a célra, egy a Szarajevó északi hegyoldalában lévő temető, – The Yellow Bastion -ahol a háború áldozatai lettek eltemetve, éjfél volt. Felültünk a beton emlékműre, gyújtott nekem egy cigit, magának is. Nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a lábunk alatt fekvő különös várost, akárcsak a bukott angyalok…