7:23 körül van a Napfelkelte. Igyekszem a Napot megfelelő módon köszönteni, kinn, az óceán partján. Az ősz közeleg Uruguayban, már kiköltöztem a városból, egy eldugott, titkos, varázslatos helyen lakom most. Tökéletes hely, ahol kialakítottam magamnak egy kreatív buborékot: ahol dolgozom, ahol töltekezek, ahol szeretek, ahol alkotok, ahol növekszem.
A Napfelkelte és a Naplemente tudatos tisztelete Sáfrán Mihány munkáját követve épült be a napirendembe. Szerintem Misi ma Magyarország leghitelesebb biohackere, és sok esetben úgy érzem, hogy tanításai, tanácsai Világ szinten is reform eredményeket mutatnak. Szóval talán 2-3 éve voltam egy edzőtáborán, életem első Spartan Race versenye előtt. Itt találkoztam testközelben először a hidegvizes merüléssel, és azok jótékony hatásával. Nyitott voltam, de komformista. Ez azt jelenti, hogy én nem birom a hideget. Vagy mégis? A tábor után rendszeressé váltak a reggeli hideg zuhanyok, és most itt, Napfelkeltekor belevetem magam a 10 fokos óceánba. A hatás nem marad el. A másodperc tört része alatt újraírják a sejtjeim a régi programot, olyan energia löketet kap a testem, és a hála érzése sejt szinten rögzül bennem…. Ahhhh, Isteni! Isteeeeeeeeeni érzés.
A reggeli merülés után, a teraszon Napüdvözlet gyakorlatokkal köszöntöm a Napot, majd ebben a felmelkedett energiamezőben megkezdem a napomat.
Az elmúlt egy-két hétben reggeli társaságom, egy csodálatos sas pár. Fenségesek. Erőt sugároznak, fókuszt és tartást. Hárman vagyunk csak ezen a korai órán a parton, néhány sirály repked. A Nap felkel. Kölcsönösen tiszteljük egymást. Van egy béke, egy tisztelet érzése közöttünk.
Ma kicsit más volt. Épp készültem belevetni magam az óceánban, amikor megláttam : egy halat a parton, döglött volt, a nyakából már hiányzott a hús. Ez bennem rossz érzést keltett és úgy gondoltam ez egy jel: Ma inkább nem vetem bele magam az óceánban. Ahogy jógamatracommal felsétáltam a teraszra láttam, hogy madaraim, ezúttal hárman vannak: Velük van a kicsi is. Hm, érdekes. Aztán arra gondoltam, hogy a hal tetem és a sasok között van valami összefüggés, és a jelenléten épp megzavart egy lakomát, így visszavonultam: fel a teraszra. Ahol a Napüdvözlet gyakorlatok áramlásában elvesztem, feladtam az egómat, ahol megszűnt, minden kondíció. A felhők mögül előbújt Isten is, és én belélegeztem ezt a jelenlétet, kilélegeztem az elakadást. Amikor végeztem meditálásra készülve, az óceán felé fordítottam a szőnyegemet, ahol láttam a sas családot, ahogy körbeveszik a halat. Fegyelemmel, tartással. Várakozással, türelemmel lakomáztak.
Hiszem azt , hogy a belső változások, amelyeken keresztülmegyek ebben az izolációban, a külső világban is jelekkel szolgálnak Nekem. Gyerekkoromban láttam utoljára ilyen intenzitással sas-t. Ma már társaim a reggeli rutinom végzésekor.
A sasok együtt mennek „dolgozni”. És együtt osztják el, amiért megdolgoztak. Fantasztikus, zseniális ez a tény, és ez a kép, amit ez a reggeli jelenet mutatott: egy új Világrend beköszöntekor, együtt kell dolgoznunk, összefogva, majd úgy alakítani a dolgainkat, hogy amiért együtt dolgoztunk meg, azt visszaforgassuk a közösség javára: Mint egy szociális vállalkozás.
A sas szimbólikája mást is mutat nekem. A sas Zeusz szent állata: a fény, és a királyság kifejezője. Tiszteljük a sast, és vele együtt a Földet,ami mindenkinek helyet biztosít.
Legutóbbi hozzászólások