Egy jó ideje keresem az inspirációt, vagy akár csak egy aprócska pillanatát annak, hogy fókuszba kerüljek. Reggelente jógázom, utána nagyon átszellemült vagyok, és épp kinyithatnám a laptopomat és írhatnék valamit. De rohanok dolgozni. Ezekkel a gondolatokkal: „Ma sem írtam semmit, ma sem csináltam semmi produktívat.” Ahelyett, hogy valami produktívat végeztem volna rendbe raktam a lakást, vagy megnézek egy TED talkot az inspirációról. Ahhahaha, elég irónikus. Aztán meggyőzőm magam. „Közelebb kerültél a flowhoz, mert megnéztél egy videót a flowról. És ezzel az önostorozó monológ a fejemben le is van tudva. Megyek dolgozni olyan budapesties londoniasan, kávé a kézben reggeli a csomagban. Ahogy elnézem én vagyok az egyetlen Málta szigetén, aki így rohan dolgozni. Nagyon komolyan veszem a feladatot, hogy munkába érjek. Rajtam kívül persze kb. senki.
Máltán vagyok, már több,mint 2 hónapja. Autista gyerekekkel, felnőttekkel foglalkozom. Tanulási terápiában segítek nekik. a szenzori szobában, a lovas terápián, az iskolában. Első perctől kezdve rákattanok a témára, a második perctől kezdve megállapítom magamon is autista jegyeket, a harmadik fázisban, csak nézem a mintát. A negyedik fázisban rájövök, hogy ez egy tök biztonságos hely és itt kábé mindenki normális, és a világ nem normális.
Az állam fájlokat és videókat készít az autistának címkézett gyerekekről. Belenéztem egy-két ilyen dossziéba. Minden le van írva róluk, mit esznek, hogy mosnak fogat, hogyan reagálnak adott helyzetekben. Egy pillanatban úgy éreztem magam, mint valami oknyomozó riporter. És ezer kérdés támadt bennem. Miért van erre szükség? Mi lesz velük ha felnőnek?
Egy diploma munkát tudnék írni, és megannyi konspirációs teóriát, nem mindenkinek van türelme végighallgatni, mert egyesek szerint Ádámtól Évától kezdem a történet mesélést. A lényeg a lényeg: Mi normális? Mi jó és mi rossz? Hogyan viselkednél akkor, ha valaki leszabályozná azt, hogy milyen válaszreakciót adj bizonyos élethelyzetekben? Mióta kell mindenkinek boldognak lennie? Mióta nem lehetnek apokalipszis napok? Mióta ciki kimutatni a szeretetünket? Mióta lettünk sérülékenyek amikor beszélünk az érzéseinkről?
Az én szememben ezek a gyerekek tanítók.
Megtanítottak arra, hogy méltósággal mondja nem-et amikor épp úgy érzem, hogy nem-et akarok mondani. Megtanítottak arra, hogy hangosan nevessek, és hangosan zokoghatok ha épp ahhoz van kedvem. Megtanítottak arra, hogy jelen legyek, és azzal, hogy jelen vagyok és nem a telefonomat nyomkodom észrevehetem, hogy egyetlen összekapcsoló erő van, és ez a szeretet. Mindannyian megérezzük, ha valaki jó szándékkal közelít felénk. Emlékezz a kedvesség az új szexi. És nagyon gáz, ha társaságban a telefonoddal szórakozol, vagy épp lemaradsz egy valódi életpillanatról, mert az Instára korrektúrázod a képeket! Gyertek vissza a Földre, mert elég jó hely! Csók…
Legutóbbi hozzászólások