Szerző: zsuzsannaszili | Júl 4, 2019 | Blog |
Zakatolt a szívem, a bőröm alatt a sejtjeim tomboltak, hangosan sikítottam volna, és sírtam volna, és kiabáltam volna. Összeestem volna a padlón, és azt kívántam volna nyeljen el a Föld, és ne lássak, ne érezzek semmit. Szűknek éreztem a teret, a várost, az országot a...
Szerző: zsuzsannaszili | máj 27, 2019 | Blog |
A Világkörüli utamból hazaérve Budapesten elveszett a csomagom. Vagyis, inkább, hogy pontosítsak. Késve érkezett meg… Különös játéka ez az életnek, hiszen abban a táskában volt / van az egész életem. Pár ruha darab amelyek színben és stílusban illenek egymáshoz,...
Szerző: zsuzsannaszili | Már 18, 2019 | Blog |
36 órával ezelőtt érkeztem meg Vietnamba. Magam mögött hagyva minden egyes túlgondolást, kontrollálás, túltervezést, megfelelni vágyást, analizálást, és mindenféle tervezést. Beléptem egy ismeretlen- ismerős Világba, ahol káosz van. Ennek a káosznak a közepén ...
Szerző: zsuzsannaszili | Már 12, 2019 | Blog |
Az az érzés, amikor a nyílt tengerben úszok. Mélyre merülök, egy levegővel. Mélyen vagyok. Az agyamban az jár lesz-e elég levegőm feljönni. Egy nem ismert trauma hátramaradt félelmei ezek. A születésemé. Amikor a sósvízből feltörök, mint az élet. A levegőm épp, hogy...
Szerző: zsuzsannaszili | Már 5, 2019 | Blog |
Ezek a mai fiatalok! – Hányszor halljuk ezt az összehasonlítást, amellyel az idősebb generáció illeti a fiatalabbakat. Mi van e mögött? A röghözkötöttség és az ítéletalkotás. Tanárok, akik 25 éve tanítanak, és kiégtek. Szülők, aki napi 8-10 órát dolgoznak, és...
Szerző: zsuzsannaszili | feb 27, 2019 | Blog |
Tegnap hajnalban letekertem a tengerpartra. Két okból: kellett a mozgás, és kellett a természet. Hallanom, látnom kellett az óceán morajlását. A partra vezető úton két nagyobb útkereszteződés van. Az első a legselegnagyobb. 123 másodpercet kell várni, hogy a piros...
Legutóbbi hozzászólások