Mi az erő? Honnan szerzed az erőd, hogy felkelj egy nap és csináld mindazt, ami rád vár? Van az erőnek színe? Szaga?

A hajtóerőm a kíváncsiság, és van egy összekapcsoló erő a szeretet. Ez a két dolog hajt. Bár hipokratának tűnhet, hogy ó szeretet így, szeretet úgy… Amikor vannak helyzetek és szituációk, amiket utálok. Sőt emberek is vannak, akiket nem kedvelek. És itt jött a felismerés. Nem kell mindenkit feltétel nélkül szeretnem, érdemes azonban mindenkit feltétel nélkül tisztelnem. Ez a tény olyan megkönnyebbülésként ért, hogy elengedtem a megfelelési kényszeremet saját magam iránt, hogy márpedig X vagy Y-t szeretnem kell,mert Ő egy tükör és egy darabot mutat belőlem. Nem. Elfogadom. Tisztelem és tovább megyek, ha X-el vagy Y-al nincs több dolgom. (Zárójelesen megjegyzem, azért a gyakorlatban még ezen is van mit dolgoznom, hogy más sz@rját ne vegyem föl. ) Élethosszig tartó tanulás, ezért vagyunk itt. És, hogy élvezzük. Örömünket leljük a Földön eltöltött időnkben.

A félelem kapcsán annyi mindenkivel el kezdtem beszélgetni, hogy azt vettem észre, hogy maga a tény, hogy beszélünk róla, hogy megvilágosítjuk a sötét témát, eltünteti a félelmet. Ez erőt ad. Erőt as a megtartó közeg, az emberek akik drukkolnak. Akik építő jelleggel, tanácsot adva a fülembe súgnak valamit, és ezektől a szavaktól én tovább megyek. Könnyebb. És valahogy megoldódnak a dolgok. Mert a végén mindenki fél valamitől. A sérülékenységben való közösködés, tettestársakká tesz bennünket.

Nekem az erő, az energia. Az energiám védelme már első helyre került. Fontosabb időnél pénznél… A saját energiám tisztasága és védelme az első. Ha ez nincs meg nem tudok létezni, zavart leszek, és szorongok. És épp az történik, amit a második fejezetben leírtam: Mások sz@rságát felveszem és viszem magammal.  Az energiám tisztán tartása már-már életstílussá vált. Tisztán étkezés, sok zöldséggel gyümölccsel. Természet. Jóga. Alvás. Sok víz.  Sok énidő. Az énidőben úgy el tudok evickélni, hogy néha nehezemre esik emberek közé menni, programokat törlök, és party meghívásokat mondok vissza. Csak azért mert egy jó könyvet olvasok, kinn esik az eső és nincs kedvem összeszedni magam.

Most itt Máltán ez megváltozott, nem nagyon jut lehetőség arra, hogy egyedül legyek. Órákat lopok magamnak. A közösség amibe kerültem mindig jelen van. Ha épp nem ők, akkor a lakótársaim, vagy a barátok szerveznek valamit. És figyelem magamat és az interakcióimat. Nyugodtabb lettem, és tulajdonképpen a beszélgetéseim témái is sokkal mélyebbek lettek, tartalommal teli együttlétek ezek.

Heti egyszer-kétszer kinn vagyok a lovaknál. Ezt nagyon szeretem. Korán reggel, csöndben, csak én és ezek a csodálatos állatok. Igen csinálom a piszkos munkát, kitakarítom az istállójukat, lecsutakolom őket. Sok-sok előkészület mire elkezdődik a szenzori terápia.

Szerintem a legtöbb erőt a természetből szerezhetjük, a kapcsolódásból. Mindennek megvan az ideje, és teret adni ezeknek az érzéseknek, állapotoknak igenis legális. Addig amíg mindenki rohadt boldog, görgeted a facebook oldaladat és egy belső kisördög döfköd, hogy ne érezd már olyan jól magad. Akkor te megengedheted magadnak, hogy bezárd a laptopodat, sírj, aludj, menj ki a levegőre, sétálj egyet, olvass egy könyvet. Lelassulhatunk embertársak! Ma megengedem magamnak, hogy lelassuljak.