Annyi mindentől félek, hogy nem is tudom, hol kezdjem a sort. Mostanában elkezdtem összegyűjteni a dolgokat, amitől félek. Amikor először megkérdezték tőlem, mi az amitől félek, és csak annyit mondtam: a háború. A máltai expedícióm során azonban kiderült, hogy elég sok mindentől félek. Tulajdonképpen az egész életem egy “coping mechanizmus”. Vagyis egy elhárító mechanizmus annak érdekében, hogy ha van egy akadály, azt hogyan oldjam meg úgy, hogy ne kelljen szembenéznem a félelmemmel. Nos, eddig jól ment. Azt hiszem ezen a ponton már nem tudok lébecolni, igenis bele kell állni ezekbe a dolgokba.

Eldöntöttem, hogy szembeszállok. De ahhoz, hogy tudjam, hogy mivel akarok szembeszállni, nevet kell adni a félelmeknek, így lassanként el kezdtem egy listát írni, amire mindig fel kerülhetnek újabb tételek, illetve le is kerülhetnek róla azok amelyekkel szembenézek.

  1. Szikláról vízbe ugrani. Ezt a második napon megoldottam. Nagyon durva volt az élmény, hogyan jutottam túl rajta. Két fiú barátommal mentem le a tengerpartra, képzelheted. Vakmerőek, érzelem mentesek. Egyből sziklából a tengerbe ugrottak. Wooow, égető vágyat éreztem, hogy én is megtegyem. Ugyanezt, ugyanígy, kecsesen. Aztán jött a 8 éves Andrea, egy szerb kislány. Ő is bumm, bele a vízbe. Én ott álltam megszégyenülve a félelmemmel. A fiúk a vízből kiabáltak: Gyerünk, ugorj! A kis Andrea mellettem állt és mondta: fogd meg a kezem és ugrok veled. Wow, aztán valami történt, a 8 éves lány magához húzott, én lehajoltam. Majd azt mondta. “Tudom mit érzel. félelem.” Én is így voltam ezzel 2 évvel ezelőtt amikor először ugrottam. Aztán gyors matekkal összeraktam, hogy 2 éve ugrál ez a kislány, erről a szikláról, 6 éves volt amikor először ugrott, és felnevettem. Valahogy a humor olyan hatással volt rám, hogy a következő pillanatban megfogtam a kezét Andreának és egyszerre ugrottunk, amikor a merülést követően feljöttünk, csak annyit mondott. “Most már mindig csak ugrálni akarsz.” És így is volt, végig ugráltam a nyarat arról a szikláról. A legjobb érzés, az az egy másodperc amikor a merülést követően a testemet a sötétségből a világosság felé dobja a víz majd felérkezem. Azt hiszem a félelemmel való szembenézés is egy ilyen merülés. Mélység. Megérkezés.
  2. Félelem a sikertől. Igen, ezt még nem sikerült megoldani, hiszen senki nem tanította meg hogyan kezeljük a sikert. Hogyan maradjunk emberiek, hogyan maradjunk inspiráltak, hogyan létezzünk sikeres emberként. Hogyan járjunk büszkén, felemelt fejjel? Tanulom, ha meglesz leírom. Egyáltalán mitől sikeres valaki?
  3. Félelem az elkötelezettségtől. Előfizetéses telefon. Párkapcsolat. 1 éves határozott idejű bérleti szerződés egy álom lakásnak. 1 éves kondi bérlet. Félelemmel tölt el a gondolat, hogy meg kell állapodnom. ( Nem vagyok biztos benne, hogy ez valós félelem-e.) Szintén dolgozok rajta.
  4. Félek azoktól az emberektől, akikben megbíztam és egy óvatlan pillanatban a rájuk bízott információt ellenem használják fel. Ezt a helyzetet sokkal inkább meg kell tanulnom kezelni. Hisz ez nem rólam szól, hanem róluk. Azokról akik kritikával illetnek bennünket, mert épp nem illeszkedünk bele abba a dobozba amibe bele próbáltak tuszkolni Bennünket.

 

Most épp itt tartok, de akad bőven, és mindig az élet hozza ezeket a félelem témákat, hiszen ahogy tágítjuk a komfort zónánkat és kerülünk egyre távolabb onnan ahonnan indulunk, egyre több dolog merülhet fel. A félelem egy hasznos részünk, védelmi célokat szolgál. Megvéd bennünket a veszély helyzetekben. Érdemes kisebb jelentőséget adnunk neki, barátunkká tenni…és ugrani! Szép napot!