Melyik a kedvenc évszakod Magyarországon? – kérdeztem Dannyt, amikor Viccer barátnőm bemutatott ex pasijának. A tél! Vágta rá higgadtan, komolyan és határozottan! Feltört belőlem a röhögés, mert ha jól emlékeztem Danny ( akit valamiért mindig Andynek szólítanék) eredetileg dél- afrikai, aki már ki tudja hány éve Budapesten él. Tessék éljenek a sztereotípiák.  Mert egy meleg hely szülöttje csakis a nyarat szeretheti Budapesten. Pörgetem az agyamban, és tessék.

Attól a naptól kezdve máshogy tekintek a budapesti télre: Körülbelül 2 hónapon keresztül ostoroztam magam, hogy miért maradtam itthon januárra, hisz az elmúlt 3 évben, két telet is Ázsiában töltöttem.

Attól a naptól kezdve megbékéltem. Annál is inkább, mert produktívan töltöttem a december, január hónapomat. Elkezdtem Budapestre nézni, mint egy csalfa szeretőre, aki befagyaszt, de az egész napsütéssel reményt ad. Furcsa macska-egér játék ez a miénk. Egyik oldalon elvesz, a másikon ad.

Hajléktalanok

Mostanában, könnyel telik meg a szemem, ha az Astoria aluljárójában, vagy a Deákon közlekedek. Amit látok, az már túl halad mindenen. Itt már nincs helye ítélkezésnek, itt már nincs helye bűnösöket , felelősöket keresni. Itt már nem hallom azt a monológot, amit anno Dimitris nyomott a fülemben: „Ezeknek az embereknek ez a komfort zónája.” Itt ezen a ponton már kuss van. Nincs semmi aláfestő zene, csak a – 10 fok, azok az emberek egymás mellett fekszenek, takarókkal, matracokon. A saját összekuporgatott életük több réteg takaró alatt. Az aluljárók lakói: emberek! Emberek, mint te meg én. Túlélők, ezekben az hidegekben az életükért küzdenek. Már kissé biztatóan nézek az egyikük szemébe, amikor a szájához teszi a boros üveget. Legalább kicsit felmelegít. Gondolom.

A Magnet Bank kezdeményezése: „AdjMeleget! Programja keretében már negyedszerre keresi gazdáját 4.500 db izolációs fóliából készült takaró a MagNet bankfiókokban, amelyet bárki szabadon elvihet és odaadhat az arra rászorulóknak. ” 

Hétfőn ez lesz az első dolgom!

Öregek

Két héttel ezelőtt, már szerdán bemondta a rádió: „hidegriadó” lesz. Vagy mi. Az a lényeg, hogy a hétvégére mindenki vásároljon be, mert nagyon nagyon hideg lesz. Péntek este tartok hazafelé az Astoriánál. Beugrok a Tescóba ezértazért. Egy öreg bácsi csoszog előttem, tele a szatyra, nagyon elegáns, alacsony, de kedves vonalai vannak. Kis vászon táska a kezében és azzal csoszog. Abban a pillanatban, a szemem sarkából követem. Mintha csak vigyáznom kellene rá, hogy minden rendben legyen vele, míg felszáll a buszra. Lassú, nyugodt mozdulatokkal piciket lépked. Látszik rajta, hogy nagy koncentrációt igényel, hogy bal lábát először feltegye a buszra, majd a jobbat. A sofőr türelmes. Becsukódik mögötte az ajtó.

Másnap reggel indulok haza Fehérvárra. Indulnék. Nem indul az autóm. Most ki sem akadok, csak nyugodtan szürcsölöm a teámat, miközben azon gondolkodom: honnan szerezhetnék Bika kábelt? ( Ezt nem tudom, miért írtam nagybetűvel, mintha Bika lenne a kábel horoszkópja? Mindegy így hagyom.)  Az ajtó a vezető felöli oldalon kissé nyitva. Megáll egy bácsi. „Nem indul?”- Nem.-mondom. „Pedig ez a hideg, nem foghatna ki az aksin. Jaj, aranyos ne induljon el. Még ha be is bikázzák, akkor se. Hova megy?”- Fehérvárra. -„Jaj, de mi lesz ha Fehérváron is be kell bikázni majd?! Tudja aranyos a gyerekkoromban voltak ám, ilyen hidegek. A Dunán korcsolyáztunk. A folyó Dunán!” Kérdezgettem. Ő pedig belekezdett a történetébe: „1941- ben születtem, sosem voltam kórházban. Vagyis csak egyszer gyerekkoromban, amikor vérhast kaptam. Vérhast kaptam, az óvó helyektől. Tudja aranyos, sokan voltunk, a nedves, sötét, hűvös pincében, ezért kaphattam vérhast. Aranyos, hadd kérdezzek már valamit: Látom itt ezt a sok embert, annyi pénzük van. Mit gondol, hogy lehet ez?”

Jókor voltak, jó helyen. -felelem. Majd az öreg el kezd nevetni. ” Úgy látszik nem voltam elég jó helyen. De legalább az egészségem megvan hál’ az Istennek. Majd óvatosan tovább megy, Figyel a lépteire, nehogy elessen a jégen. Közben, egy pasi közelít felém bika kábellel a kezében, 5 perc és indulhatok… Otthonról haza.

Szomszédok

Csütörtök. Ebédelek. Csöngetnek. Oszkár. A szembeszomszéd. Oszkárral már megvan a történetünk, mondhatni én vagyok az egyetlen, aki tudja kezelni. Kirohanásai vannak. „Anger management-re lenne szüksége” Vagyis megtanulnia azt, hogyan uralkodjon a dühén. Egyszer 2 éve mondtam neki, hogy miért nem lesz taxis. 2 hét múlva taxis lett, és Ő volt a személyes sofőröm a péntek esti, szombat esti bulik után. Oszkár! Érted? A telekocsi! Nah mindegy, ezeken a haza utakon mindig elmondta búját- baját a csajával, tanácsot kért. Elmélkedett. Volt amikor egész érdekes könyveket olvasott. Beszélt a nagymamájáról. Mindig amikor haza hozott, addig állt a ház előtt, míg fel nem értem.  Szóval vissza a csütörtökre, amikor ebédeltem és becsöngetett. Nagyon nehéz hetem volt, és láttam, hogy remeg és csak mondja, mondja mondja… aztán megállítottam. Oszkár! Állj! Neked aludnod kell, sokat, mert bekattansz. Aztán lelassított, a zaklatottságának nem volt nyoma. Megnyugodott. Majd azt mondta, oké… alszok. Becsuktam az ajtót, miután ez az egy mondat elhangzott a számból. Újra csönget. Kinyitom. Hmmm? -” Bocsi, csak azt szeretném kérdezni, hogy szerinted mennyit aludjak?” 48 órát! Felelem határozottan, de addigra már félig csukom is be az orra előtt az ajtót! Annyit még hallok, hogy mondja. ” Rendben!” Az elkövetkezendő 48 órában a taxis autó a ház előtt állt, főhősünk pedig itthon aludt.

Könyvtáros

Friedman: És mégis lapos a Föld. A könyvet még decemberben vettem ki a könyvtárból. De ki se tudtam nyitni, hisz vizsgaidőszakom volt, karácsony, éssatöbbi… Visszavittem, úgy hogy bele se néztem. A könyvtárosnő, már az ajtóból kiabál: Jaj Zsuzsikám úgy vártalak! Ha van időm, minimum fél órát beszélgetünk könyvekről, életről. Múltkor másfél órát voltam a könyvtárban és világmegváltottunk. Elmesélte a történetét, hogy 4 gyereke van, elvált a férjétől, de ez mekkora lépés volt számára, és mennyi nehézséggel kell szembesülnie, hogy most így 50 fölött új életet szeretne kezdeni. A tegnapi nap során a harmadik e-mailt kaptam tőle: Visszahozták a Friedman könyvet, gyere be érte! Ez egy meghívás egy beszélgetésre! Kedden ez lesz az első dolgom!

Szórólapos fiú

Amikor jövök-megyek edzeni, az edzőterem előtt van egy fiú, aki a C vitamint szóró lapozza. A C vitaminos bolt ajtajában. Mindig odasúgom neki, hogy adhatsz többet is. Főleg ebben a hidegben, szeretem megkönnyíteni a dolgát. Hisz neki addig kell kinn állnia, amíg el nem fogy a szórólap.

A csoki árus a chillis étcsokival

Megnéztem a Csokoládé című filmet. Imádom. Talán azért, mert megmutatja, hogy mi mindent kell megtennünk annak érdekében, hogy beilleszkedjünk a társadalomba. Egy közösségbe. Mennyi minden van, amit magunkkal hozunk, többek vagyunk, és az adott társadalom tagjai ezáltal őrültnek, lököttnek, erkölcstelennek vagy valami furának tartanak. Azért is imádom ezt a filmet, mert tele van csokoládéval. Jó jelle rajzokat ad karakterekről. És nem utolsó sorban magamra ismerek. Az utazásokkal, a tenni akarással. A filmben nagy jelentősége van a chillis csokinak. Megtanítja a szívet szeretni. A barátaimnak ajándék csomagot állítottam össze. És ott volt, egy tábla étcsoki chillivel. Mondtam az eladónak:” TUDTA, HOGY EZ A CSOKI MEGTANÍTJA A SZÍVET SZERETNI?!” Nem, nem tudtam, felelte mosolyogva. Majd elmondtam neki, hogy mindezt a Csokoládé c. filmből idéztem, és nézze meg ha teheti. Majd szép napot kívántam és elindultam utamra. Amikor utánam kiabált: „Találd meg a chiliis szerelmet”” Mosolyogtam, majd visszafordultam, és egy bátorító pillantással megköszöntem a jókívánságot!

Vacsora

Olasz témájú vacsorát rendeztem a barátaimnak tegnap este. Délelőtt még volt egy Skype órám Stefanoval, aki olasz és magyarra tanítom. Az óra utolsó 5 percében megkértem, hogy mondja el, hogyan csinálja Bruschettát. Elmondta. Jól van ez lesz az előétel, ha Juditék jönnek este. – gondoltam. Délután 4 től már Italian dinner  zenéket hallgattam a Spotifyról. És készültem vacsoravendégeim fogadására. Judit és Norbi 2016 nyarán házasodtak össze. Biciklis esküvőjük is volt. Ami abból állt, hogy végig tekertek Budapesten a násznéppel együtt. Sajnos én nem voltam ott, mert Horvátországban éltem ekkortájt. Február 13-án indulnak Thaiföldre és Kambodzsába. Utazásról, tippekről, sikerekről, eredményekről, házasságról, értelmes dolgokról beszélgettünk…  Az est üzenete az volt, hogy többet fogunk összejárni, vacsorákat rendezni, telefon nélkül.. személyes kapcsolatokat élni. És ha gyerekeink születnek majd, ezeket az értékeket fogjuk átadni nekik.

Köszi az estét és a gondolatébresztő beszélgetést!