A mag, maga az Isten. A minden és az egy. Vannak akiket ki tudok akasztani az etimológiai fejtegetésemmel, de elvégre mire is volt jó az a majd 5 év magyar szak a Szegedi Tudományegyetemen, ha nem arra, hogy ezekbe a fejtegetésekbe kezdjek, illetve állításaimat megannyi tudományos bibliográfiával is képes legyek alátámasztani. De most nem teszem. Most egy világlátott nőként, ülök a tokaj-hegyaljai házam teraszán, és raktározom magamban a megérkezettség érzését. Új tételmondatok születnek meg bennem, miszerint tudom azt, hogy a tudást és a tapasztalatot, amit a küldetésem során szereztem: helyi, magyar, és világ viszonylatban is megmutatom. Megmutatom magam: a mag, a magyar éntudat eredete. A mag bennem lüktet , vibrál, a magban van az élet, a mag ( a magyar az ősi tudás hordozója. És ezt tudatosítva magamba megérkezve a Föld körüli utam után megnyugvást jelent.)
Az országok, a kontinensek, ahol jártam karakterformálóan hatottak rám. Megszámlálhatatlan módon kerültem valós életveszélybe, ezekből a helyzetekből a jelenlét és a leleményesség hozott ki az esetek többségében. Most nem nőként tekintek magamra, hanem lélekként, aki tapasztalni jött. És bizton állíthatom, hogy a megéléseim vertikálisan és horizontálisan, kinn és benn egyaránt a Hős útját mutatják be. De a legvégén, mégis, akkor húzom el a függönyt Nap felkeltekor, amikor a Nap felfedi arcát a domb mögül ahol „Tokaj szőlő vesszein nektárt csepegtettél.”
23 és 36 éves korom között a Világok , dimenziók megélése volt az, ami vitt utamon. Elfogadni kultúrákat: iszlám, zsidő, keresztény, buddhista, tanulmányozni a Koránt, a Tórát , a Védák könyvét. Hogy a megfoghatatlan filozófiákat közel hozzam magamhoz, hogy amikor egy lélek megtalál a törzsemből tudjak hozzá kapcsolódni, és elmondhassam azt, hogy máshol mit tanítanak. Egy szócső vagyok, és a megéléseim alapján önazonos tudok maradni. És számomra ez a legnagyobb igazság. Hogy bár külső szemmel, vagy az „anyaszentegyház” nevében bűnös lehetnék tetteim által. Azt tanítják mindannyian azok vagyunk. Számomra azonban a lélek jött tanulni ezt a Földet, azért jött, hogy megélje a szeretet dimenzióit a saját maga szintjén. Ellenben azonban igyekszem soha nem papolni, nem megmondani a tutit, hiszen mindenkinek a maga szintjén van meg a saját tutija. Miért is tenném?
Az igazság itt van, a kertemben, amikor a rózsabokor kizöldül napról napra nő egy centivel. Az igazság ott van azokban a mondatokban, amely a szívemből születnek. Az igazság abban a fájdalomban is van, amikor ráébredek, hogy nem az az igazság, amit annak hittem. Emlékszem a napra, amikor megfogadtam, hogy soha többé nem fogok hazudni, sem füllenteni, sem sumákolni. Attól a naptól fogva, ha feltesz valaki egy kérdést és tudom, hogy a kapcsolatunkat megváltoztathatja a válaszom. Csak annyit szoktam mondani: ” kérlek akkor kérdezd meg, ha készen állsz a válasz befogadására.”
A lényeg, bennem azt, hogy nekünk magyaroknak, akik ezt az ősi nyelvet beszéljük kötelességünk egy magunk mentén pulzáló igaz életet élnünk. ( Nem azért vagyunk különlegesek, mert felsőbbrendűek lennénk bárkinél is. ) A világunk akkor változik meg ha mi magunk alázatosabbak leszünk a környezettel szemben, és ezt tanulni kell. De ez a sok zöld, ami tavasztól körbe vesz segít bennünket.
Legutóbbi hozzászólások