A házba való beköltözés kezdetleges nehézségei, a könnyek, a magány, az egyedüllét, az elhagyatottság érzése a saját magammal kötött szerződés értelmében elillant. Számomra fontos emberekkel változott meg a kapcsolatom, átalakult, felülíródott, mert szakadékot éreztem közöttük és magam között.
Szóval, van az szerződés magammal, hogy bármilyen szívfájdalom, szenvedés, negatív érzés, 24 órán keresztül lehet az életemben. Aztán nem. Itt is történt egy változás. Október 31-én Halloween partyt csináltam a gyerekeknek, akiket tanítok Budapesten. Ők a barátaim gyerekei, és igazi Halloween party volt. Miután „lefutottuk” a kötelező köröket a konyhában, a kerek asztal mellett megbeszéltük az Új Világrend alakulását. Annyira fáradt voltam, este 10-kor, hogy én voltam az első ,aki lelépett… Előző nap, két helyi 18 éves fiúval bepakoltuk a fát a verandára, ők vágták, hasogatták.. Én pakoltam. Aztán meséltünk: ők az ő életükről, én az enyémről. Amikor azt mondtam egyiküknek : ” Ne legyél már ilyen melankólikus.” Akkor ő Rám nézett és azt mondta, hogy” olyan szavakat használsz, amit soha nem hallottam.” Aztán a másik: „Tanárnő ezt minden be kell górni!” -Mire én: Mit csinálni? És ők is olyan szavakat használnak, amelyeket én nem hallottam soha…A lényeg, hogy „begórtuk” az összes fát, így már be lehet fűteni, és csodálatos meleget lehet varázsolnia házamban.
Ez volt a fordulópont, innentől minden felfelé indult, lendületet kaptam. Meg az események körülöttem, az új szomszédaim, áthívtak vacsorázni magukhoz, ahol aztán Activityztünk, majd jöttek hozzám. Beínditottam az első workaway projektemet, amin keretein belül, megismertem egy fantasztikus embert, aki valószínűleg ha olvassa ezeket a sorokat azt mondaná: „Hagyjál már.” De valahogy az együtt töltött 5 nap után visszajött a hitem az emberiségbe, és az emberségbe. És a mélyenszántó beszélgetéseink, hümmögések közepette végül segített nekem megmozgatni az elfáradt energiáimat így büszkén állíthatom, hogy mindent sikerült befejeznem, amit a tél beállta előtt meg akartam valósítani.
Aztán jött a rég dédelgetett álom: A kiskutyák. Befogadtam két kölyök kutyát a Miskolci Gyepmesteri Telepről, akik akár meg is fagyhattak volna, a kinti hidegbe. A két kiskutyát: Artemiszt aka Lilit és Apollot 6 perc alatt örökbe adtam. Azt hiszem ilyen az, amikor tényleg élem azt az autentikus énem, amit mindig is akartam. És fellélegezhetek, mert ha visszanézek a magzatpózba fekvő lányra, csak mosolygok, mert nincs miért aggódni. Vannak dolgok, amelyeket el kell engedni, és én elengedtem a múltamat, meg egy-két embert… De ennek helyére jöttek újak, és ahogy Stella mondaná: Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Legutóbbi hozzászólások