Vettem egy házat. Azt gondolom, hogy a megvilágosodáshoz vezető út göröngyös, és másfél évig száműztem magam önkényesen a Világ elől és ez bejött nekem: azért dolgoztam ott a számüzetésben, hogy ezt ma leírhassam: vettem egy házat.

Amiből eltökélt célom, hogy egy csodahelyet varázsolok, magamnak és azoknak akik meg akarnak látogatni. Éltem kozmopolita nagyvárosban öt évet, Londonban, aztán ott volt Bangkok, itt van Budapest. Emberekkel dolgozom, gyűjtő tölcsére vagyok a mindennapoknak, hallgatok, reagálok. Csak egy irodába járok dolgozni, biciklivel:  13 perc alatt áttekerek Budapesten, a felüljárón lenézek, és az araszolva haladó kocsisort látom az M3-as bevezetőn: Ez Nekem nem szabadság, én nem akarok így élni!!

Minden egyes ember energiamezője, hat rám, nekem meg nincs elég levegőm.

Ennyi. Vettem egy házat, ahol fával fűtök. Van, hogy öt perc a begyújtás, van, hogy fél óra. Tegnap összeszereltem egy szekrényt. Ma egy lovaskocsi parkolt az udvaromban. Meglátogatott egy kutya, aki a volt pasimra emlékeztetett így Alejandronak neveztem el. Amilyen gyorsan jött , olyan gyorsan távozott. Hát igen. Alejandro. Nomen est omen.

Ma vendégeket fogadtam, legnagyobb frusztrációmban a káosz közepén.

Mindenki arról kérdez, a faluban, a boltban. Egyedül??? Egyedül élsz itt? Hol a  férjed vagy a pasid? Minekután emberi kapcsolataim felettébb összetettek letudtam egy: “Ő másban van.”- kommenttel. Mire a 18 éves interjúztatóm, akinek gyönyörű szemei értetlenkedve kerekedtek erre a válaszra, tovább folytatta volna a faggatózást, gyorsan témát váltottam.

Új szomszéd nénim, -akinek a nevét elfelejtettem – megjegyezte, hogy nem látott múlthéten a templomban. Huh, basszus, elkéstem. Aztán vallási hovatartozásomról faggatott. Mire megjegyeztem, hogy nincs vallásom. – Jó, jó de a szüleid?- csak nem adta fel. Huh, – mondom: az egyik katolikus, a másik református, forgatta a szemeit, aztán továbbállt: jövő vasárnap 11:15-kor kezdődik a mise! Ámen.