Április óta fontolgatom, hogy elkezdek szörfözni. Megtanulok szörfözni. Itt Uruguayban mindenki szörföl vagyis nagyon sokan, tele van az Óceán part szörfösökkel, messziről úgy néznek, ki mintha cápák lennének.

Mióta kiköltöztem Montevideóból,csak szörfparadicsomokban laktam: José Ignación és most La Barrán.

3 hónapig jártam ki a partra nézni a szörfösöket, ahogy tanulnak, gyakorolnak, felállnak, elesnek. Láttam, ahogy egy apuka tanította a fiát szörfözni, láttam barátokat együtt, csajokat, akiket csak szörfbéb-nek neveztem el. Egyszer láttam egy lányt, tele volt élettel, és olyan volt mint egy vizicsikó szörfözés közben, szörfbéb volt. Olyan szörfbéb akarok lenni. Bennem van a lendület, felírtam a listára, SZÖRFÖZNI AKAROK!!!

Mivel La Barrán élek, nettó 5 perc alatt manifesztáltam magamnak egy szörfoktatót. És hajrá, tél van,a  víz épp ha van 10 fokos, wetsuit ( ez a ruha, amit magamra veszek, hogy tartsa a hőt.)

És még az első szörflecke előtt, őszintén szembe kellett néznem magammal, és a félelmeimmel. Az összes traumámmal, ami abból adódott, hogy milyen emlékeim vannak a vízhez kapcsolódóan.

  1. Kezdjük a születéssel: Magzatvizet nyeltem, születésemtől fogva 2 hétig inkubátorban voltam élet halál között. Azóta is bármi képes fulladást okozni, ha kicsit stersszesebb vagyok.
  2. Az óvodába, amikor jártunk úszni, az öltözőben, az egyik kislány „játékból” a radiátornak lökött, és beleállt a radiátor hőszabályozójának csaptelepe a combomba, 8 öltéssel varrták össze.
  3. Amikor az iskolában jártunk úszni, mindig a nagypapám vett fel az úszodából- amit nagyon szerettem, de egyszer olyan megfázást kaptam, hogy soha többet nem folytattam az úszást, mert betegen távol voltam az iskolából is.
  4. A gyerekkori traumák után tudatosan el kezdtem pozitív élményeket gyűjteni a vízzel kapcsolatban:- az első szerelmemmel éjszaka úszni mentünk a Velencei-tóba, az Adriába ugrottam egy hajóról, a nyílt vízen, hogy a világító planktonokkal úszhassak. Afrikában nyílt vizi búvárkodás az Indiai óceánon. ( Komfortzónán kívüli tapasztalat, és rémes volt.) Máltán egy szikláról vízbe ugrani, amikor egy nyolc éves kislány győzött meg, hogy „jó lesz!”. Talán az a nyolc éves verzióm volt, aki soha nem folytatta iskolai keretek között az úszást.

Megannyi éjszakai fürdőzés, hajnali merülés és satöbbi után, ott tartok, hogy szörf órákat veszek.

A szárazföldön kezdtük: lépések, hogyan álljak rá a deszkára. Nonstop nyomattam. Közben a tanárom és közöttem lévő feszültség vágható volt, de még nem vettem a jeleket. Tudom, hogy erősnek mutatkozom, de ha valamit el kezdek tanulni,nagyon alázatos vagyok. Én meg folyamatosan éreztem, hogy felém telepedig. Mostanra már az elmúlt 8 hónap munkájában bőven bennem van az, hogy kijelölöm a határaimat.

Második lecke. A lábamra kötve a deszka, rajtam a termoruha, a ” tanár” húzza előttem a deszkát és mondja ugorjak fel, a hullámok csapkodnak, az arcomba. Nem tudom normálisan megfogni a deszkát, nála van a kontroll, a deszka nekem túl nagy. Egyre hangosabban kiabál, majd ordít, hogy ugorjak már föl arra a kib@&#szott deszkára….a lábam kikötve, teljesen elveszítettem magam fölött a kontrollt, és elszakadt minden.

Előjött bennem a születésem óta, az összes bizonytalanság, félelem, sebezhetőség. A víz az arcomban, könnyek csorogtak végig az arcomon, de pontosan nem tudtam megmondani, mi ennyire sós: a fájdalom, a tapasztalat, az öröm, hogy megtettem, a félelem, a kiszolgáltatottság, a magány. Egyedül voltam ezzel az érzéssel. Hiába kiabáltam az elején, hogy nem vagyok kész, nem hallott… talán így kellett lennie. Egyszer elkaptam egy hullámot, ezen az órán. Fantasztikus volt, de remegtem, minden porcikám.

Amikor a félelmeink túl oldalán ott az áhított csoda.

A tanárt menesztettem. Szeretném élvezni ezt az utat. Ma már az összes ember akivel találkozom szöröfözik, és ellátnak jótanácsokkal, és folytatni fogom ezt az utat, mert ha el kezdek tanulni valamit nagyon alázatos vagyok…

Az egyik barátom múlt héten nálam hagyta a deszkáját, most jött, hogy elvigye, mert megy ki szörfözni José Ignacióra. A másik barátomnak beszéltem a félelmeimről. Rámnézett és bevallotta az övé is ugyanez, de megvan mindene, hogy gyakoroljunk együtt. Amíg itt vagyok, szeretnék, társadalmi összejöveteleket, szeretnék együtt tanulni- nemcsak szörfözni- hanem órák szeretni, és sebezhetőnek lenni. Szeretném, ha lemegyünk szöröfzni a partra utána feljövünk és együtt vacsorázunk. Érzem elkezdődtek a csodás kapcsolódások. És emlékezz a csoda a félelem túl oldalán történik. Először magunkat kell legyőznünk ahhoz, hogy a vágyott életet élhessük.

 

Kép: Pinterest