Tűz

Elemem a tűz. Bennem, körülöttem. Ma mélyre mentem, magamban. A magba. Tegnap kezdtem, vasárnap van, a sötétítőt egész nap behúzva hagytam. A vasárnapok múlthéten még a legmagányosabbak voltak.

Ma csak egy elszigetelt vasárnap, önkéntesen. Jógával, meditációval, Dulce de lechés teljeskiörlésű palacsintával. Ettől vagyok hipokrata. Teljeskiörlésű lisztből csinálom a palacsintát, de a Dulce de Leche önmagában olvasztott cukor. ( A Nutella isteni transzformációja azzal megegyező állaggal, de karamellás ízzel.) Néha tényleg úgy érzem, hogy a Mennyországba kerültem, és itt az Úrvacsoránál bizony Dulce de lechés palacsintát kínálgatnak teljeskiörlésű lisztből készült palacsintával. Ha mi teremtjük magunknak a fennt-et és a lennt-et. Akkor a behúzott függönyök mögött nézem az elmúlni vágyó nyarat, őszt, és már majdnem elfelejtett melankólia lesz úrrá rajtam.

A magány jó tanácsadó, inpiráló, kreatív közeg, nincs alternatíva: csak ötletek és megvalósítás. Nincsenek mások, akik azt mondják nem lehet, vagy ilyen vagy vagy olyan vagy.

A magány, ahol találkozom magammal.

Megtaláltam azt a belső tüzet bennem, ami fellobban , és ég ha szeret, pusztít, ha elárulják: Úgy, hogy nem marad utána semmi. Egy szó sem.

Vesta Istennő, a szent láng örzője. A mitológiába fontos visszanyulnom manapság, hogy megértsem, mi a minta ami zajlik körülöttem, körülöttünk. Az archetípusok által tudom pozícionálni magam, hogy hol is akarok lenni. Vesta görög megfelelője Hesztia, az otthon megteremtője.  Jean Shinoda Bolen amerikai pszichológusnő írt ezekről az istennői archetípusokról. Általa betekintést nyertem abba a ténybe, hogy az önmagában egy nő lehet egész, és önbecsülésének nem kell, hogy  a párkapcsolattól függjön.

Teremtő fázisban vagyok.

Megszülöm magam. Vagyis úgy érzem, hogy tisztán látom az életemben megmutatkozó minták meglétét. Mint egy Szupermárió játékban keresem a megoldást, hogy hogyan tudnék szintet lépni.

Tegnap beszélgettem erről egy üzleti partnerrel,, aki annyit mondott: ” edd meg a gombát.” Felröhögtünk, mert tény és való, hogy a hallucigének segíthetnek a tudatalatti minták feloldásában, de ezt a lehetőséget még nem vettem megfontolásra. Sokkal inkább beleteszem az energiát a tervezésbe és a kivitelezésbe, meditációba.

Levetkőzöm a régi mintákat, és ahhoz,hogy levetkőzzem a régi mintákat, szembe jönnek velem, hogy láthassam,mi az a lecke amit itt érdemes megtanulni.

Tegnap éjszaka tüzet raktunk az erdő közepén, a laguna mellett, egy „ezen a helyen tilos tüzet rakni” területen. Ebben a mondatban több olyan információ is van, amire nem vagyok büszke, de vágytam rá.

A lakótársam volt a tettestársam. Hiperkatív agyműködése van, és nagyon nagy memória kapacitása, ergo a zseni és a hülye nagyon nagyon vékony határán rezeg. Az egész este jól ment. Séta a töksötétben. Elemlámpával a szemembe világítás:

„Tedd már le.” „Halkabban.” „Tuti nem vesznek észre.” „Ha jön az erdő őr, akkor is biztonságban vagyunk.” Hallgattam ezt a monológot, és folyamatosan úgy érzetem, hogy ezt nem hiszem el. Hogy miért nem lehet kuss-ba maradni?

Fáraszt az okoskodása, meg ez a megmagyaráz mindent. Aztán jött a vihar. Esküszöm ismerem. Ez a vihar ugyanaz Magyarországon, Ázsiában, és Dél-Amerikában is. A vihar, ami a belső világom külső megjelenése. Ami elvisz mindent. Csendben, nyugodtan megjegyeztem: szerintem el kéne oltanunk a tüzet. Erre ő: Jaj, hogy én milyen „pussy” vagyok, és ha akarok én mehetek ő marad. Én ránéztem: „Micsoda?” Oké! Fogtam a lapátot, betemettem a tüzet, gondosan, felkaptam a cuccaimat, elindultam a vaksötétbe kifele a bozóton keresztül. Jött mögöttem, cseppekben el kezdett esni az eső. Tudtam, ha 7 percen belül nem jutunk ki a susnyásból: szétázunk, plusz el kap minket a villámlás. Tudtam: mert már a saját bőrömön tapasztaltam: egyszer amikor majdnem belémvágott a villám Krabin, a Tiger Temple-n. Másodszor pedig az éjszakai teljesítménytúrán, amikor teljesen , totálisan Dante Poklának a legmélyebb bugyraiból tértünk vssza a zebegényi parkolóba. Szóval a tudás, a tapasztalás birtokában voltam, és tulajdonképpen, ha csöndben vagyunk akkor még élveztem volna ezt a kikeveredést a dzsungelből. De nem. Csak mondta, mondta, mondta. Hogy mit kell csinálnom, hogy ne csapjon belém a villám.Én meg csak reagáltam: Figyi haladhatnáánk. Nah és itt ekkor elgurult minden: Jött ez a köszi ebből nem kérek visszacsatolás. Hogy én nem hallgatom meg őt. ( Tény, hogy nem érdekelt a hogyan meneküljünk meg a villámlástól teória, miközben a gyakorlatban menekültem meg a villámlástól.) – és ezt nagyon transzparensen el is mondtam neki..

És beindult itt valami. Az összes férfi hangja, akit nem hallgattam meg életemben: És mondja, mondja mondja… Ennek az embernek én mindig pozitív visszajelzéseket adok, ismerem a hibáit, de egy vicces beszóláson túl sosem jegyeztem meg. Nem hallgatom meg.

Ez nem tetszik neki. Ez az ő gondja.

Srácok ti mikor hallgattok meg engem?

Tűz előttem. Tűz mögöttem. Tűz bennem.