A zempléni la Casita projekt azzal a céllal jött létre, hogy menedéket nyújtson, legfőképp nekem. Aztán arra gondoltam, ha nekem jól jön egy elvonulós hely, akkor szívesen kinyitom a kapuit azoknak, akik szintén erre vágynak. A helyi közösségtől csak támogatást kaptam mindenben. Tényleg,és én ezt hangsúlyozom mindenhol, amerre járok, hogy van ott egy pici hely a Zemplén szívében, ahol van egy pici törzs, akik megmaradtak emberek. (Az emberi tulajdonságok spektrumán, de ott vannak. ) Be tudok szerezni helyben tojást, amit imádok, a szakemberek segítenek a házfelújításban, és tisztelettel beszélnek velem- nem úgy, mint  valakivel, aki “úgyseérthozzá”.

Amikor ablak cserék voltak a házamban, kaptam egy irodát a polgármesteri hivatalban, hogy onnan dolgozhassak. Amikor a hazaérkezésemet szerveztem, volt akire rábízhattam a házamat. Jógát tanítok, és közös kirándulásokat szervezünk. Az a ház nekem nyugalmat és feltöltődést ad, a workaway keretein belül,már 6 önkéntest fogadtam, a barátaim szinte minden hétvégén bejelentkeznek, egymásnak adják a kilincset.

Egy mondatban: a la casita az, aminek megálmodtam.

Én eldöntöttem, hogy kivonulok a társadalomból, az azt megelőző életemben részt vettem ENSZ konferencián Bangkokban, rengeteg nyílvános beszéd klubban, egyet meg is alapítottam Budapesten, Londonban jártam networking rendezvényekre, Máltán digitális nomád közösségekben, Uruguayban egy Művelődési központot indítottam be, Vietnámban iskolákban tanítottam, Tanzániában fát ültettem. Egy szó, mint száz. Mozogtam annyit a társadalomban és annak perifériáin, hogy elég volt- Most már elég néznem a fekete rigót, Guyt a kertemben, miközben reggel 6-kor kávézok.

 

Aztán valahogy a társadalom maga visszarángatott engem. Akarta, hogy jelen legyek, így történt, hogy barátnőm London belvárosi lakásában laktam 5 napig, meghívtak a Világ legnagyobb női vállalkozói közösségébe, ahol fantasztikus nőkkel kapcsolódtam, a jövőbeli együttműködés ígértete mentén.

Most azt érzem, hogy vissza kell találnom magamhoz, a szívemre tenni a kezemet, és befelé figyelni. Én mit akarok? És hogyan? Hol szeretnék élni? Ki vagyok egyáltalán? És mi az igazi küldetésem?

Szerelmi viszonyom van Londonnal, ezt aki ismer tudja. Sosem titkolom. De egy másik ember vagyok, más vagyok attól a lánytól, aki élte a kozmopolita város lüktetését. Felnőttem, és Nekem a Zemplén az “otthon.”