A tesómtól kölcsönkapott katonai hátizsákban érkeztem, és szalmakalapban. Ahogy megláttam, mosolyra görbült a szám: Magas, jó felépítésű fiú, gyönyörű kék szemekkel. Hamar kiderült, hogy egy apartman házban fogunk lakni, és egy helyen is fogunk dolgozni. Fantasztikus nyaram lesz! Már akkor megfogadtam. Ez volt az első alkalom, hogy láttam a fizikai szépségét, aztán 2 hónapon át csak beszélgettünk, beszélgettünk. Ahogy végeztünk a munkával, hajnali 3-ig kinn ültünk a tengerparton a csillagok alatt és terveket készítettünk, miként lesz a miénk a Kikötő, az Étterem. Lelkesek voltunk és összefogtunk, barátok lettünk. Legjobb barátok. Tettestársak. Időközben elromlottak a telefonjaink, elment az internet. Teljes elszigetelődés a külvilágtól. Csak a jelen pillanat, csak a Most. Egész júliusról elfeledkeztem. Nem tudtam a napokat. Kiderült egy csomó dolog rólam, róla. Rájöttem rengeteg furcsa reakciómra, amikről nem tudtam, hogy miért alakultak ki bennem. Talán az, hogy egyedül élek, független életet alakítottam ki, megedzett annyira, hogy kevésbé vagyok kompromisszumképes, és bizonyos védelmi reakciókat alakítottam ki a külvilággal szemben, amelyek segítenek a boldogulásban. Néha már kissé férfias gondolkodásba csap át ez az egész. Szóval a mi kikötőnk. Van az Öreg, a főnök. Két étterme van a Cantina és a Sedma Peka. A Cantina a kedvencem, itt lakunk. Csodás tengerparti bár, lélegzetelállító kilátással, atmoszférával. Szerintem ez a legjobb hely a világon. Ezt a helyet egy bolond nő vezette, aki kb másfél hónap alatt csődbe is vitte. A bolond nő személyiségzavaros, beteg. És van a Sedma Peka, a másik étterem a kikötővel. Ez más, Szintén nagyon sok sztorink kapcsolódik hozzá. Úgy egy hónapra megkaptuk az irányítását. Fiatalok, mindenki tette- vette a dolgát, sokat nevettünk. Jöttek a hajók, és az emberek a hajókról. Kapcsolódtunk velük, munka után a yachtokról néztük a csillagokat. Csapatot építettünk. Voltak háborúk. Belső csatározások. A kis emberek között, az irigy emberek között, a boldogtalanok és a buták között. Nem az én cirkuszom, nem az én majmaim. Mantráztam magamban. A nyár elején közvetlen munkatársam lett, Hanna. A kisfőnök. Hihetetlen csapat voltunk. A kisfőnök és én. Tanítottuk egymást, segített nekem a kisfőnök sokat. Onnantól szomorúbb voltam, hogy Ő elment. Ő volt a társaságom. Megbíztunk egymásban, és ott voltunk, vagyunk, azóta is EGYMÁSNAK. Ha olvasod ezt, kisfőnök: KÖSZÖNÖM! Köszönök mindent!
Csodának hívtak, legendának. Aztán elfelejtettek. Azt hiszem, elfelejtettek. Minden csoda 3 napig tart, minden kezdet, csak kezdet, aztán beépülsz. Egy idegen közösségben, aminek nem beszéled a nyelvét. Nem tartozol oda, de a munkád, amit adsz az embereknek magáért beszél. Sokat adtam ezeknek az embereknek, és hálátlanok voltak. Gonoszak. Furkálódtak. Féltékenyek. Kárörvendőek. Agresszívek. Kedves voltam mindenkihez, lelkes és szeretettel teli. Vidám, és energetikus. Kétszer törtem össze, és már vagy háromszor haza akartam menni, mert annyira kiakasztott az emberi butaság, a sötétség és a negatív baromság, amit nap mint nap toltak. Azt hiszem mindenkit tanítottam egy kicsit. A horvátok soviniszták, nacionalisták, agresszívek, rohadtul anyagiasak és beszűkültek. Még mindig patriarchális rendszerben működnek. A nőknek kuss! Leckét adtam mindenkinek tiszteletből. Azt hiszem kihúzhatom magam,mert jól teljesítettem. Most, ma megint egy háború előtt állok, a bolond nő- miután csődbe vitte az előző éttermet, itt dolgozik velünk. Ma lesz az első napunk együtt.
Rohadtul nem érzem, hogy erre nekem szükségem van, már rég otthon lennék és a Szimpla kertben vagy az Akvárium Klubban kávézgatnék valamelyik szeretett tanítványommal, vagy barátommal. Jah, mert ami a legnagyobb tanulsága az elmúlt 2 és fél hónapnak az, hogy imádom az Életemet. Imádlak Titeket, emberek, akik körbe vesztek, és akik pozitív energiával szárnyakat replikaorakeladok adtok nekem, akik velem örülnek, vagy akikkel együtt örülhetek. Köszönöm Nektek, hogy a bizalmatokba avattok, és szeretettel viseltettek felém. Ez a legnagyobb ajándék. Köszönöm, hogy mindig hazamehetek, mert vártok. Köszönöm a napi e-maileket, üzeneteket, amelyben érdeklődtök mikor térek haza. Köszönöm!
Két hét múlva vagy holnap megyek… Még felgyűröm az ing ujjat és megnézem mit tehetek, mert az alapkoncepció az, hogy minden belőlünk indul ki. Szóval valamiért ezt kaptam…