Már kétszer jelezte a legjobb barátom, hogy július óta nem írtam semmit sem a blogomba. Eszembe jutott, hogy mennyivel könnyebb akkor írni bármit is, amikor tele vagyok frusztrációval. Most, hogy azt érzem minden rendben, nehezebb megérkezni ahhoz a kreatív oldalamhoz, ami szeretene közölni bármit is a Világgal.
Elmúlt 1 év a Zemplénben, abszolút sikeresen zárom 2022- t hiszen sikerült az összes kitűzött célomat elérni, amit erre az évre terveztem. Az év első felét Uruguayban kezdtem,ami szinte csodával határos módon jött össze, hogy beengedtek az országba. (Hisz akkor csak oltási igazolvánnyal rendelkező külföldieket engednek be, nekem pedig az nem volt.) De minden más az uruguayi letelepedési papírokkal rendelkező állampolgár előjogait élveztem, a különleges meghívómmal. Akkor tudatosult bennem, ott a madridi reptéren, hogy oda vissza kell mennem. Teljes tiszta lappal és a lelkem fáradságával érkezetem vissza szeretett országomba. Három hónap alatt teljes kört futottam és azt éreztem, hogy minden szálat sikerült elvarrnom, és megkötöttem a békémet magammal, és az adott körülményekkel. Már az utolsó hetekben nagyon készültem arra, hogy visszatérjek a Zemplénbe és tele voltam tervekkel, amiknek a megvalósítására törekedtem. Az első és legfontosabb volt, a nyílászárók kicserélése, és a kert rendbetétele, a kémény javítása és az oldalsó fal kijavítása. Mindenre embert és anyagi keretet teremteni komoly kihívásokat jelentett, de végül már sikerült lazábban vennem és elengednem a szorongásomat a kivitelezéssel kapcsolatban. Belül felnőtt bennem valami a feladathoz. Sikerült az érzelmeimet kivül hagyni, és ész érvek mentén kinavigálnom magam akár egy konfliktusból, egy nehézségből, egy félreértésből.
A nyár a munkálatokkal telt és szerencsére a barátok adták egymásnak a kilincset, ami többnyire nagyon sok örömöt hozott a házba és az életembe.
Sikerült eltöltenem 2 hetet Albániában, amit már nagyon rég óta terveztem. És mondanom sem kell, hogy rabul ejtette a szívemet a balkáni ország és az ott élő emberek vendégszeretete.
Elengedtem embereket, akiket nagyon szerettem, de úgy tűnt nem tudunk egymással mit kezdeni, mert vagy én éreztem azt, hogy nem illeszkednek az új életembe, vagy ők gondolták ezt magukról. A lényeg az elfogadásban van. Nem mondom azt, hogy könnyű volt, de ez a tiszta lap, ami keletkezett ez igazából felszabadít és szárnyakat ad. Megkönnyíti a hétköznapjaimat. A legnagyobb visszatérést Málta adta és Hazal látogatása a la casitában, egyrészt mert 3 éve nem találkoztunk, másrészt mert ő is a léleknővérem, és nagyon jó érzés volt, normálisnak, érzőnek és felszabadultnak lenni újra. Nagyon sok inspirációt kaptam, hogy tovább haladjak a küldetésemben és a projektemben és tudom, hogy fantasztikus élményeket tartogat 2023.
Aztán eszembe jutnak a találkozásaim, a „nehogy írjál rólam a blogodban”, vagy „nem akarod törölni azt a posztot”. Pedig ez csak az én szemüvegemen keresztül látott világ lenyomata, ami csak egy változata annak a valóságnak, ami körbevesz.
A leköltözésem előtt mindenki őrültnek nézett, amikor „borsodba” jöttem, holott ez a Zemplén, és számomra a legnagyobb meglepetés, és a szívem melegségét adta a közösség:
a nyári jóga órák, vagy ha csak elmegyek a templomba, az, hogy végigmegyek a falun és intünk egymásnak, és valamilyen szinten egymás életének részei lettünk. Tudom, hogy furcsának találnak, de én azt is érzem, hogy elismerik ezek az emeberek körülöttem azt, amit akár a házon dolgoztam, vagy azt, hogy egyedül vagyok „fenn a hegyen.” Szeretem , hogy kedves mosolyt látok az arcukon, és mindenkinek van egy pár kedves szava a másikhoz, vagy ha nincs akkor nekem általában „mennem kell.” Örök kérdés, hogy mit eszek, ha nem eszek húst. És kihez imádkozok, ha nem vagyok megkeresztelve.
Szeretem, hogy vasárnap este is hívhatok szerelőt, szeretem, hogy ” bedobhatom a pénzt a kiskonyhába”, szeretem, hogy a szomszéd kutyája reggel 7 kor az ajtóm előtt fekszik, hogy üdvözöljön. Szeretem, hogy a fa hasogatás egy egésznapos közösségi program. ( mégha csak ketten vagyunk is rajta) haha
Szeretem, hogy mindig van bor. És mindig tudjuk kiét isszuk. Szeretem, hogy elfogadnak, pedig messziről látszik, hogy valahogy más vagyok. Szeretem, hogy egy kérdést egyszer tesznek fel, és megértik a választ. ( vagy legalábbis nem kérdezik meg újra.) Szeretem az érzést, hogy beavatott vagyok.
Legutóbbi hozzászólások