30 évvel ezelőtt ültünk a teraszon. A nagypapa és én, a délszláv háborút elemezete. Kislány voltam. Félelem a hangján. Aztán onnantól, minden vasárnap délelőtt a Móra Lexikont tanulmányoztuk. A-tól, Z-ig. A nagyapám megálmodott Nekem egy jövőt, amiben gondolkodó nő leszek. Az lehetek. A nagyapám azt akarta, hogy erős legyek, és fejben mindig tiszta legyek, az igazságért álljak ki, és kövessem a családi értékeket.
Így lett. Nő vagyok, gondolkodó nő vagyok, érző nő vagyok. Ott állok csendben, nézlek. Mert már egy ideje nem láttalak . Ez a csajod? Elfelejtetted mondani. Aztán rájövök, hogy ebben a nagy érző – gondolkodó univerzumban mennyire kevés atom bolyong. Megint csend, nem jöttél. Hajszolod a pénzt, lekezelsz. Mintha le lehetne. Aztán amikor békét, csöndet, szerelmet keresve felhívsz. Már hideg a hangom, nem adok megnyugvást.
Kiüresedtem. Dolgozom. Magam mögött hagyva a megfelelési kényszeremet. Megszerveztem egy fesztivált, férfiakkal dolgoztam. Az elemző és rendszerben gondolkodó képességem kiemelkedő, rekord idő alatt meg tudtam csinálni, átlátva a helyzetet. Férfiak egy része lát engem, a másik része meg érthetetlen okomból házasként- vagy kapcsolatból : próbálkozik. Mintha azért lennék egyedül, mert nem lehetne pasim. Ez egy választás, és valamilyen szinten felkúr az, amikor egy önbizalomhiányos -házas férfi próbálkozik. Mit gondol? Képes megalázni saját magát, a gyerekei anyját és engem. Csak azért mert azt gondolja, hogy valami mindenki számára elérhető húsdarab vagyok. Srácok? Hova tettétek a férfiúi erényeteket? Először is miért vagy azzal a nővel, akivel nem tudsz leülni beszélni? Mi ez az átruházott anya komplexus? Jah, hogy ott vannak a gyerekek. Értem. Mert szerinted a gyereked, hülye?
Szóval a részemről való rendre utasításnak az lett a vége, hogy ezek a férfiak picsogó szájjal körbesírták bánatukat férfitársaiknak, közös ellenséget kijelölve maguknak személyemben.
Komolyan mondom, úgy érzem magam, mintha most foglalnám vissza Barbielandet…
Mert a mérgező patriarchátus minden szinten megmutatja magát. És tulajdonképpen valahol még sajnálnám is a fent említett férfiakat, ha nem engem bántanának. És itt még az a szép, ha – annak a nagypapának az unokájáért, aki 8 évesen megtanította, hogy Tito volt Jugoszlávia vezére- kiállok magamért, mert ezt kell tennem, akkor én vagyok a kellemetlen személy. Magyar nő vagyok, ezt a minőségemet úgy élem, hogy találkoztam vele, és tudom, azt mit jelent magyar nőnek lenni: értékekkel együtt.
Egy egészséges társadalomban helyreáll a rend. Idealista vagyok, tudom, de az egymás elfogadásával kezdődik. Lenyomás, leuralkodás helyett. A szív szintjén. Amikor a férfi és a nő szíve is nyitva van és képesek egymás felé fordulni.
Ahogy egyik nagyon jó férfi barátom szokta volt mondani. Zsuzsi, ” A férfi jutalma a nő, a nő jutalma maga a tudat, hogy ő a jutalom.”
Legutóbbi hozzászólások