A Parana folyó a második leghosszabb folyó Dél-Amerikában, keresztülszeli Brazíliát, Paraguayt és Argentínát, majd deltaként torkollik az Atlanti óceánba, összekapcsolva így Argentínát Uruguay-al.
Uruguayban Punta del Esté-ig azt mondják, hogy az még nem az óceán, hanem a Rio de la Plata. Így az édesvízzel kevert óceáni részen osztozik Argentína és Uruguay, bizonyos gazdasági okok miatt, ami érinti a hajózást, a kereskedelmet és a halászatot.
A Parana folyó tehát a brazil őserdőkből ered és hosszú utat tesz meg, míg megérkezik az óceánhoz, és ennek a folyónak a legvégén lakunk mi, a „Rejtett szigeten.” Jelen pillanatban négyen nők. Mindig is akartam egy lakatlan szigeten élni, így most ez a tapasztalás felemelő és inspiráló. Hisz így négyen igazgatjuk a hostel működését, szolgáljuk ki a szigetre látogató vendégeket. (Általában hétvégente.) Így hétköznap rengeteg időnk jut jógázni, főzni, vagy csak beleugrani a kert végében- vagy elején- csordogáló folyóba. Egyszerűen felszabadító érzés napról napra egyre közelebb kerülni a belső gyermekünkhöz, és kapcsolódni a zabolátlan nőhöz. Éjszaka úszunk a csillagok alatt, ünnepeljük a szabadságunkat, anélkül, hogy korlátozva lennénk ebben. Vihogunk valami belső viccen és ezerszer meghallgatjuk a „We built this city-t.)
Az éjszaka elhozza nekünk egy hatalmas takarón a csillagokat, és Hold fényben mászkálunk mezítláb a kabinok között, „moszkitó háló alatt” alszunk, és esténként mindig sztorizgatunk a napunk fénypontjáról: ami valamikor egy isteni vegetáriánus vacsora, egy random buli a kedvenc zenénkkel. Éjszaka a csillagok mellett világító Szentjános bogarak fénye világítja be a kertet, ami tulajdonképpen egy dzsungel. Most életemben láttam először tengerimalacokat vadonban, egy egész kis csapat lakik a kertben, akik esténként előjönnek vagy huszan. Furcsa páva szerű , tyúkjaink peckesen sétálgatnak hol a korlátokon, hol a füvön.
A bevásárlást egy Gloria nevű „szupermarket hajón” intézzük, ami szombaton és szerdán érkezik. Így kapjuk az ivóvizet. Néha a városból jövő személyszállító hajó, hozza a bevásárlást, amit összeírunk Emilionak. ( Mert Ő Buenos Airesbe lakik, csak a mi kiváltságunk, hogy víz mellett tölthetjük a 39 fokos januári napokat.)
A sziget története: A Delta területe 150- 200 évvel ezelőtt Braziliához tartozott ún. indigenous terület, amit magyarra fordítva: az őslakosok földje. ( Így ezeket a természet közeli energiákat hordozza magában.) Az argentinok aztán megszerezték maguknak, a kolonizáció során, és bárki, aki a Delta torkolatánál járt, bemehetett a Földhivatalhoz, és kérhetett földet. Így tette Marcelo Zavalai is, aki ügyvédként dolgozott, így rálátása volt a helyrajzi számokra, és igényt tartott a „Rejtett- sziget területére.” Marcelo, ma 80 éves, soha nem találkoztam vele, de azt mondják, hoyg egy megkeseredett öreg ember. Amit én nehezen tudok elképzelni, mert a ház , amit épített csodás. Van egy nagy ház és két kabin: egy kisebb és egy nagyobb. Marcelo homoszexuális, és anno a családja nem fogadta el őt, így 20 évig egyedül élt egy szigeten, volt egy élettársa , de nem tudjuk mi történt vele. Szóval felépítette ezeket a komplexumokat azzal a céllal, hogy hostelt csináljon. Mivel a sziget nagyon el van dugva, így nem tudta „felfuttatni” az üzletet. Emilio , a mostani menedzser gyerekként töltött itt sok időt. És amikor látta, hogy Marcelo magára hagyta a Rejtett- szigetet. Megkereste, és megkérte, had folytassa a projektet. Most rendelkezésünkre áll az internet és így el tudnak jutni hozzánk az emberek. Tudunk reklámozni. Mióta itt vagyok, minden hétvégénk teltházas volt. Úgy érzem, hogy 20- 30 évvel ezelőtt nem volt kész az emberiség Marcelo ötletére, és most a mi generációnk, az, aki életet hoz a szigetre.
Mi manifesztáljuk az előttünk lévő generációk álmát.
Legutóbbi hozzászólások