36 órával ezelőtt érkeztem meg Vietnamba. Magam mögött hagyva minden egyes túlgondolást, kontrollálás, túltervezést, megfelelni vágyást, analizálást, és mindenféle tervezést. Beléptem egy ismeretlen- ismerős Világba, ahol káosz van. Ennek a káosznak a közepén  sétálok, akárcsak Alíz Csodaországban, kiváncsian a sáros utcákon. Motorosok jönnek, mennek: balról, jobbról, szemből, hátulról. Én pedig az út közepén sétálok, mintha csak érinthetetlen lennék. Mosoly ül az arcomon, mintha a bennem virágzó nyugalom testet öltött volna, és új előre kapott volna, hogy megmutassa magát a valómban. Nincsenek kérdések, csak elfogadás van.

Nincs múlt, jövő, csak jelen van. Rend van a káoszban. Esik az eső. Sáros az út. Szűkek az utcák, végre van levegő. Végre lélegzem. Néha fázom, de még nem hiányzik a meleg. Hiányzott már ez a kedves melankólia érzése. Hiányzott a tavasz hőmérséklete. Hiányzott a megérkezés. Túl meleg volt. Nem tudtam, hogy lehet túl meleg. Nem tudtam, hogy hiányozhat az eső. Nem tudtam, hogy ennyire hiányzik a levegő. Hogy a levegő a párával érkezik meg hozzám. Nem is voltam felkészülve, nem is vagyok felkészülve. Vietnam utcáin járok. Egy hat szintes ház legtetején, a hatodik szinten lakok, a fő utcáról labirintusszerű, kacskaringós sikátorokon keresztül vezet az utam. Én nem tudom, hogy jutok haza.Keresd a segítőket.- moromolom magamban. Mert mindig vannak segítők. És ez így van. Egy öreg néni szó nélkül eligazít, csak a tekintete beszél és a kezét használja, én is csak mosolygok, és billentek a fejemmel, hogy megköszönjem. Ő a szomszédom. Én vagyok a szomszédja.

Ez egy átmeneti állomás, nem tudhatom, hova vezet a következő állomás. Nem tudhatom, mit tartogat. Nem is izgat már, csak “belefolyok a történésekbe.” Nyitott szívvel, mostmár értem mit jelent mindez. Csak azt nem értem, hogy tudtam másképpen élni idáig. Hogy tudtam nem csak így tisztán belefolyni az Életembe, nyitott szívvel?! Vagyis értem. Mindennek, ami eddig történt az életemben, meg kellett történnie ahhoz, hogy itt legyek, így érezzek, és így éljek ahogy MOST.

Vietnam izgalmas. Ismeretlen ismerős. Komplex. Minden. Régi, új. Tradicionális, újszerű. Kelet, nyugat. Múlt, jövő. Tiszta, koszos. Kedvesn melankólikus.