Képzelj el egy jobb világot! Milyen lenne?
Mit csinálnál?
Hol élnél?
Milyen ruhát hordanál? A jobb világban bármi lehetséges, nincsenek határok, nincsenek korlátozó tényezők. Csak te és az álmaid, és más emberek és az ő álmaik. Ez egy idealista világ. Emlékszel? Egy jobb Világ.
Ha egy azaz egyetlen egy tanácsot kellene adnod egy újszülöttnek mi lenne az?
Ha találkoznál egy 9 éves szíriai menekült lánnyal és egy dolgot taníthatnál neki, mi lenne az?
Ha szabadon szerethetnél valakit, ki lenne az a személy?
Ha elképzelhetnéd a tökéletes napod milyen lenne? Mit csinálnál? Kivel töltenéd, Hol?
Ezeket a kérdéseket olyan gyakran tettem már föl a tanítványaimnak, hogy reggelente, amint felkelek és nincs konkrét tervem az napra, megkérdezem magamtól: Mit szeretnék csinálni? Így volt ez vasárnap is. A családunkban gyerekkorom óta a vasárnapok szentek, olyankor nem csinálunk semmit. Érzem ennek a szükségességét, és szeretem ezt a tradíciót. Szóval valamikor délben felébredtem vasárnap reggel, palacsintát csináltam magamnak, majd visszafeküdtem. Amikor írt egy barátnőm, hogy menjünk ki az elhagyott Hotelhez, vigyünk, zenét, piknikezzünk. Amikor találkoztunk- szavak nélkül mindketten hoztuk a jóga matracainkat. Vonz ez az elhagyott hotel. Rejtélyes, izgalmas. Története van. Kadafi építette és nagyon impozáns volt, 5 csillagos hotel, mindenki odajárt a környékről, vacsorázni. Luxus szerviz, 5 csillagos hotel. Medencékkel, mindenhonnan tengerre néző szobákkal, tenisz pályákkal. Egy álom. Most? Pusztulás. Magára hagyták akárcsak Líbiát. Egy korszak vége, és a természet szépen lassan átveszi az uralmat a luxus hotel felett. Természetesen felfedeztük, hatalmas, félelmetes, sötét… a szobákban csodálatos street art grafitikkel. Amelyek üzennek, nekünk, a jövőnek. Több épületből áll, 8 emeletes… felmentünk a tetőre, majd le. Minden zegzugot bejártunk.
Amikor megláttam őket: színes ruhákban, arany karkötőkkel, nyakláncokkal és fülbevalókkal. Jól látszott, hogy az összes vagyonukat magukon hordják. A ruhák színesek és csodásak. Húst sütöttek a hotel oldalában két szír család gyerekekkel. Odamentem hozzájuk és beszélgettünk, majd 3 perc múlva kerestünk magunknak egy sarkot, ahol letehetjük a jóga matracot és magunk lehetünk. Megtaláltuk. Tengerre néző terasz a hotel tövében, elegendő távolságra a húst füstjétől, de elég közel, hogy érezzük ez a melegséget és családiasságot, amit a közös étkezés teremt, kultúrákon át. Hazal török. Egy liberális, emancipált, török nő. Tökéletesen értette mindazt ami körülöttünk történt.
Jóga zenét raktunk, és bekapcsoltuk a hangfalat, aztán automatikusan el kezdtünk jógázni. Együtt mégis külön. Külön, mégis együtt. 25-30 percen keresztül jóga flowban voltunk, amikor kinyitottuk a szemünket és közönségünk akadt. Egy férfi. Pontosabban egy szír férfi. Kérdezte mit csinálunk? Hazal próbálta neki elmagyarázni, hogy imádkozunk. ( Mert ez az amit a muszlimok szőnyegen térdelve csinálnak, és nem szeretik, ha megzavarják őket.) Aztán a szír férfi még több kérdést tett fel. De mi ez? Mire mi válaszoltunk: jóga… Jóga???-kérdezte. Következő kérdés: -Hol vannak a férjeitek? (hahhahaha hangosan felnevettem.) Hogy lehet, hogy nem vagytok házasok?
Nem értette mi történik, de mégis kedvelt bennünket, érezte a távolság tartást részünkről, de szeretett volna kapcsolódni.
Majd elment… Épp mosolyogtunk a beszélgetésen amikor egy csapat gyerek rohant hozzánk kiabálva: Jóga, jóga, jóga!
Tanítsatok nekünk jógát! A férfi szír nemzeti ételt hozott mindkettőnknek. ( Megvan az a történet, amikor a koldus ad a gazdag embernek cipőt?) Valami történt aznap.
Így lettem menekült gyerekek jóga oktatója egy vasárnap délután.
Legutóbbi hozzászólások